Hírek

Hírek, aktuális írások, tanácsok, jelenlegi és jövőbeni ügyfeleinknek

Panama nem alkuszik

2009. 04. 28. szerző Danku Tamás

Panamai szakértő kollégák véleménye szerint az egyik legnépszerűbb adóparadicsom kormánya nem tart a G20-ak szankcióitól, de nem is zárkózik el a tárgyalásoktól a OECD irányelvek alkalmazásáról.

Néhány évvel ezelőtt Panama már elutasított egy OECD memorandum aláírását, mivel úgy gondolta a vezetés hogy az OECD szűk "játékteret" kíván hagyni az akkor is adóparadicsomoknak minősített országonak és ráadásul a "játékszabályokat" is az aláírás után akarja megszabni. A megállapodás ellentétes lett volna a panamai banktitokra vonatkozó jogszabályokkal is, adózási információk cseréjére kényszerített volna az országot. 

Partnereink egyöntetű véleménye, hogy Panama nem akarja feladni az évszázados USA befolyás után kivívott függetlenségét, nem akar adózási információk cserélyéről megállapodásokat kötni és nem akar szigorítani az adózási rendszerén sem.

Az Amerikai Egyesült Államoknak megvannak ugyan a jogi eszközei, hogy akár teljesen kizárja Panamát a USD rendszeréből, kikényszerítve ezzel a változtatásokat, de kevés az esély arra, hogy az USA ezt szeretné tenni Latin-Amerika egyik legerősebb és legnagyobb bankrendszerével, mint a Panama-csatorna legnagyobb kereskedelmi partnere.

Külföldi cégeknek és magánszemélyeknek fizetett jövedelmek forrásadója

2009. 04. 20. szerző Danku Tamás

Az adóparadicsomokban bejegyzett cégek elleni lépések egyike szokott lenni az OECD tagországokban a forrásadó bevezetése a külföldieknek jutatott osztalék, kamat, jogdíj vagy megjelenési jogért fizetett összeg forrásadóval történő adóztatása. A forrásadót nem kell megfizetni vagy alacsony az összege ha olyan országban adórezidens a kedvezményezett, amellyel van kettős adóztatást elkerülő egyezménye a jövedelmet kifizető illetékessége szerinti országgal. Néhány példa a forrásadó mértékére:

Forrásadó
Ország Osztalék Kamat Jogdíj Sportolók, művészek jogdíja
Ausztria 25% N/A 20% N/A
Belgium 15% / 25% 15% 15% 19%
Bulgária 5% 10% 10% 10%
Ciprus 10%
Csehország 15% / 0% 15% / 0% 12.5% 15%
Dánia 28% N/A 25% N/A
Egyesült Királyság 0% 20% 20% 20%
Franciaország 18% 16% 33,33% 15%
Hollandia 15% 0% / 20%
Írország 20% 20% 20%
Lengyelország 19% 20% 20% 20%
Liechtenstein
Luxembourg 20%
Magyarország
Málta 10%
Németország 15% + 5,5% N/A 15% + 5,5% 15% + 5,5%
Olaszország 27% 12.5% / 27% 30% 30%
Oroszország 15% 30% / 15% 30% / 20% 30%
Poprtugália 20% 20% 15% 25%
Románia 16% 16% / 10% 16% / 10% 16%
Spanyolország 18% 18% 24% 24%
Svájc 35% 35% Változó
Szlovákia 19% 19% N/A

Az alacsony adókulcsú államok listája

2009. 04. 19. szerző Danku Tamás

Magyarországon a pénzügyminisztérium tartja karban az alacsony adókulcsú adókulcsú államok listáját, aminek a társasági adóban alkalmazható adócsökkentő tételek, a törvény szerint elszámlható költségek, az SZJA-ban pedig a külföldi cégtől származó jövedelmek adózásának minősítésében van szerepe. A lista 2003 óta változatlan, a OECD nemrég megjelent riportja után sem történt benne változás, így olyan országok is szerepelnek rajta – Jersey, Guersney, Isle os Man, Seychelles, Mauritius és US Virgin Island – amelyeket az OECD már nem tekint adóparadicsomnak.

Ezekből országokból származó osztalékot 36%-val adóznak a magánszemélyek, egyéb jövedelemként. A cégek nem vonhatják le az adóalapjuból a fenti országokból kapott osztalékot és az ellenőrzött külföldi társaság számláját is csak akkor számolhatja el a cég, ha tudja igazolni, hogy valóban a vállalkozás érdekében merült fel a költség.

A lista:

Andorra, Anguilla, Antigua és Barbuda, Aruba, Bahama-szigetek, Bahrein, Barbados, Belize, Bermuda, Cook-szigetek, Costa Rica, Csatorna-szigetek (Guersney, Jersey), Egyesült Arab Emirátusok, Dominika, Gibraltár, Grenada, Holland Antillák, Hong Kong, Kajmán-szigetek, Libéria, Liechtenstein, Marshall-szigetek, Maldív-szigetek, Man-sziget, Mauritius, Montserrat, Monaco, Nauru, Niue, Nyugat-Szamoa, Panama, Salamon-szigetek, San Marino, St. Kitts és Nevis, St. Lucia, St. Vincent és a Grenadines, Seychelle-szigetek, Tonga, Turks és Caicos, Vanuatu, Virgin-szigetek (brit), Virgin-szigetek (USA)

 

Mr. Brown figyelmeztette a Brit Tengerentúli Offshore Területeket

2009. 04. 16. szerző Danku Tamás

Grodon Brown, az Egyesült Királyság miniszterelnöke figyelmezette a Brit Tengerentúli Területeket, hogy kemény szankciókkal nézhetnek szembe, amennyiben nem tesznek lépéseket a pénzügyi transzparencia és a banktitok esetleges feloldása érdekében.

Az OECD szürke listáján szereplő Anguilla, Bermuda, BVI, Kajmán-szigetek, Gibraltár és Turks & Caicos elkötelezték magukat a nemzetközi irányelvek alkalmazása mellett, de az OECD szerint még nem tettek elegendő lépést a tényleges alkalmazás érdekében – konkrétan kevés kétoldalú egyezményt kötöttek az információcsere érdekében. A miniszterelnök hat hónap haladékot adott az offshore területeknek az egyeztetésre.

Brown figyelmeztette a OECD sztenderdeknek minimálisan megfelelő – Isle of Man, Jersey, Guernsey – területeket is, hogy lépjenek tovább az "alapszintről", máskülönben őket is szankcionálják a jövőben.

TCH Komment

Maga a hír eléggé semmitmondó, úgy tűnik inkább csak a politikai feszültséget szeretnék csökkenteni vele a szürke listán szereplő EU tagországok és Európai országokkal szemben. Svájc, Ausztria, Luxembourg és Belgium szerint az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak előbb a saját háza táján kellene körülnézni, mielőtt álszent módon elítéli más országok adó és banktitok szabályait.

 

RE: OECD Blacklist

2009. 04. 14. szerző Danku Tamás

Az OECD által megjelentetett feketelista "renitens" kategóriájában szereplő országok – Costa Rica, Uruguay, Fülöp-szigetek és Malaysia – készek elfogadni az OECD adózási információk megosztására vonatkozó irányelveit és kétoldalú megállapodásokat kötni erre vonatkozólag.

TCH Komment

A magyar ügyfelek szempontjából sokminden nem változott. Egyelőre várjuk az adóparadicsomokkal szemben alkalmazandó igazi szankciókat, illetve az offshore területek reakcióját, kezedményezéseiket a kétoldalú adóegyezmények megkötésére.

Deleware, Nevada, Wyoming a feketelistán

2009. 04. 06. szerző Danku Tamás

A Luxembourgi pénzügyminiszter felvetette Brüsszelben, hogy a három említett USA tagállamot is fel kellene venni az OECD/G20 adóparadicsomokat tartalmazó feketelistájára. Felvetése nem került elfogadásra, az USA egyetlen, a nemzetközi adótervezésben sokat használt tagállama sem szerepel a listán.

 

G20 Attak – Szankciók a adóparadicsomokkal szemben

2009. 04. 05. szerző Danku Tamás

A G20 találkozó egyik slágertémája volt az együttműködést visszautasító adóparadicsomok ellen alkalmazható szankciók bevezetésének lehetősége. A hat lehetséges szankció a következő:

  • Szigorúbb bejelentési kötelezettség az adóparadicsomokat használó cégeknek és magánszemélyeknek.
  • Forrásadó bevezetése az adóparadicsomban bejegyzett cégekkel kötött tranzakciókra.
  • Az adóparadicsomokban  levont kamatadó beszámításának megtiltása.
  • A kettős adóztatást elkerülő szabályok felülvizsgálata.
  • Politikai nyomásgyakorlás az adóparadicsomokban befektető nemzetközi cégekre a befektetések felszámolása érdekében.
  • Segélyek és támogatások csökkentése.  

Az OECD listán 44 olyan helyszín szerepel, amelyet a G20 adóparadicsomnak tekint. Az irányelv alapján minden olyan, az adózási információk megosztására vonatkozó irányelveket elfogadó.

TCH Komment

A bevezetendő szankciók közül az utolsó kettő, amely újdonságnak számíthat. A politikai nyomásgyakorlás multinacionális cégek befektetéseinek megszűntetés érdekében nem tűnik versenysemlegesnek, sem egyenlő bánásmódban részesítő szabálynak.

A segélyek és támogatások megvonás is érdekes kérdés. A felsorolt adóparadicsomok kis része valóban kap támogatást a fejlett országoktól, de a legtöbbnek csak néhány – közöttük több G20-on  kívüli – országgal van támogatásról szóló egyezménye. 

Az adóparadicsomok bruttó nemzeti össztermékének átlagosan 20%-a származik a pénzügyi szektorból, illetve közvetlenül az adókból. Az offshore területeken lakik a világ lakosságának 1%, akik a a világ GDP 2,3%-t termelik meg. Mivel a gazdaságukban rendkívül nagy szerepe van a pénzügyi szektornak, amennyiben meg akarnak felelni a G20-aknak, új lehetőségeket kell keresniük, amiből tudják pótolni a offshore zónák esetleges megszűntetés miatt kieső bevételeiket.

A első négy szankció már nem új keletű, de több ország egyáltalán nem vagy kis mértékben használja – mint pl. Magyarország is. Számíthatunk arra, hogy a mi adószabályaink is szigorúbban – akár forrásadóval – fogják szankcionálni az ellenőrzött külföldi társasággal, offshore cégekkel folytatott tranzakciókat – mint ahogy teszi ezt pl. Olaszország,  Franciaország, Ukrajna vagy Oroszország.

Ha a G20 országai konzekvensen fogják szankcionálni az adóparadicsomokat, akkor valószínűleg az offshore területek is engedni fognak és eleget tesznek az elvárásoknak. Fel fognak értékelődni azok a területek, amelyek már "OECD Kompatibilisek" mint Seychelles vagy Mauritius, illetve növekedni fognak az összetett "eszközök" használata, mint például a "UK LLP + Seychelles IBC" vagy a "Ciprusi LTD + Offshore IBC". Ezek a megoldások drágábbak, több odafigyelést igényelnek, de az adómentesség vagy alacsony effektív adókulcs továbbra is megoldható lesz a segítségükkel.

OECD jelentés az együttműködő és a nem együttműködő országokról

2009. 04. 03. szerző Danku Tamás

Tegnap az OECD megjelentetett egy riportot, amelyben felsorolta a nemzetközi adózási sztenderdeket alkalmazó országokat, a sztenderdek bevezetésére ígéretet tevő adóparadicsomokat és azokat az "pénzügyi centrumokat", amelyek nem kérnek belőlük.

A közlemény tartalmazza az OECD jövőre vonatkozó terveit is:

1. A sztenderdek gyors és hatékony bevezettetése.

2. Az adózási információk megosztására vonatkozó egyezmények (TIEAs) tárgyalásainak felgyorsítása.

3. Az OECD hatáskörének és feladatainak kiszélesítése.

TCH Komment

A közétett listán a adózási irányelveket alkalmazó országok között szerepelnek – Magyarország mellett – olyan offshore pénzügyi központok, mint Mauritius, Seychelles, Barbados, Guernsey, Jersey, Man-szigetek, UAE, amely valószínűleg növelni fogja a népszerűségüket az adótervezők körében.

Együttműködő, de az irányelvek alkalmazásában eredményeket el nem ért országok között szerepel szinte az összes többi adóparadicsom, amely véleményem szerint mutatja a folyamat bonyolultságát és az valamennyire az OECD erejét is. Az lista ezen részében szereplő British Overseas Territories járnak élen az adóegyezmények tető alá hozásában, néhány országnak 8 éve nincs egy sem.

Pellengérre állítja a lista Costa Ricát, Malaysiát, Fülöp-szigeteket és Uruguay-t, mivel adóegyezményeket sem kötöttek és az irányelvek mellett sem kötelezték el magukat. Érdekessé teszi ezt a minősítést az, hogy az utóbbi három országgal hazánknak van a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye, viszont az adózási információk megosztásáról szóló nincs.

Az OECD riport véleményem szerint csupán egy statisztikának tekinthető, amely nem változtat lényegesen az offshore pénzügyi központok megítélésén, sőt néhánynak növeli a vonzerejét.