jegyzett toke

Az új Polgári Törvénykönyv a korlátolt felelősségű társaságok minimális jegyzet tőkéjét 3 millió forintban határozza meg. A társaságok az új PTK szabályait 2017. március 16-ig kötelesek átvezetni a társasági szerződésükön és ezért eddig az időponting kell dönteni a tőkeemelésről összegéről és egyéb feltételeiről is.

Tőkeemelés eredménytartalékból

Ha KFT eredménytartaléka, az eddig osztalékként fel nem vett nyeresége elegendő összegű, akkor az eredménytartalék is felhasználható a jegyzett tőke emelésére. Ebben az esetben az éves záró vagy egy közbenső, éven belüli időszakra elkészített mérleggel kell igazolni a cégbíróságnak, hogy az eredménytartalékban rendelkezésre áll a jegyzett tőke emeléséhez szükséges forrás. Pénzbefizetéssel nem jár együtt ez a megoldás, ezért valószínűleg ez a legkényelmesebb is, ha a cégnek szükséges van a 3 millió forint tőkére.

Tőkeemelés tagi kölcsönből

A jegyzett tőke emelésre fel lehet használni a tagi kölcsönt is. A tagi kölcsön átvezetéséről, apportjáról határozatot kell hozni, de ez a megoldás sem jár együtt pénzmozgással, ahogy az előző megoldás sem. A tagi kölcsön szerződés ebben az esetben megszűnik, ha a tag az összes tagi kölcsönét apportálja a cégbe, vagy módosul, ha csak részben kerül a jegyzett tőkébe az előzőleg adott kölcsön.

Tőkeemelés apporttal

Amennyiben a KFT-nek nincs elegendő eredménytartaléka és tagi kölcsön sem, amit a tagok a tőkeemelésre fel tudnának használnia, akkor pénzzel vagy apporttal (nem pénzbeli hozzájárulás) is emelheti a jegyzett tőkét. Az új PTK előírásai szerint a jegyzet tőke teljes egészében lehet apport, azért a tőkeemelési kötelezettséget is lehet teljes körűen apportból fedezni. Apport lehet immateriális jószág, tárgyi eszköz, üzletrész, részvény, etc. A lényeg, hogy az apport értéke megfeleljen az apportált dolog tényleges piaci értékének és ne legyen túlértékelve.

Befizetés határideje

Ha egyik fentebb vázolt megoldás sem oldható meg, nem marad más mint a tőkeemelés pénzbeli hozzájárulással. Ez a megoldás viszont nem jelenti azt, hogy azonnal be kel fizetni a tulajdonosoknak az aktuális és a törvény szerinti minimum jegyzett tőke közötti különbséget. A tagok úgy is megállapodhatnak, hogy a tőkeemelést nem azonnal fizetik be, hanem hosszabb határidőt hagynak rá a tagoknak, akár több évet is. A befizetési kötelezettség határideje lehet 1 éven túli is, de addig a cég nem fizethet osztalékot, kivéve ha az osztalék fizetés utáni saját tőke eléri a jegyzett tőke (törzstőke) mértékét.

Sok helyen olvasható, de valótlan állítás, hogy a 3 millió forint tőkét csak egy napra be kell mutatni a cégnek és után mehet vissza a feladónak. A jegyzett tőke a vállalkozás pénze, nem használhatja másra, csak a vállalkozási tevékenységre.